[ BEZÁR ]


Szakmai verseny Győrben


2015. november 13-án Iskolánk három tanulója vett részt a Győrben megrendezett
III. Regionális Egészségügyi és Szociális Szakmai Napon,
ahol lehetőségünk nyílt a szociális, egészségügyi és humán szakmákat oktató középiskolákkal összemérni szakmai tudásunkat a Nyugat- és Közép-Dunántúli régió (többek közt Győr, Szombathely, Veszprém, Várpalota, Ajka) néhány, több évtizedre visszanyúló képzéseiben résztvevő diákjaival.
A versenyen 12 csapat képviseltette magát, 7 csapat szociális gondozó és ápoló, valamint 6 csapat gyakorló ápoló szakon, ahol szakmai zsűri előtt elméleti tudásuk mellett, gyakorlati ismereteikről adhattak számot, valamint feladatuk volt bemutatni Iskolájukat.
Iskolánk versenyzői Baranyai Klaudia, Kis Antónia és Orsós Ramóna Cintia
III. helyezést értek el.
A verseny időtartama alatt a kísérő tanárok szakmai megbeszélésen vettek részt, ahol lehetőség nyílt az ágazati szakképzés aktuális kérdéseivel kapcsolatos témák felvetésére.

Büszkék vagyunk tanulóinkra és ezúton is gratulálunk nekik!
Maltaiszakiskola-devecser

Képek

MMSZ MMSZ